Amikor csak a virágküldés segíthet!

Nagyon sokat dolgozom, ezért elfelejtkezem egy két dologról, legutóbb a párommal való megismerkedésem 10. évfordulóját felejtettem el. Ez úgy történt, hogy határidős munkám volt és nap közbe láttam meg, hogy a párom a facebook oldalára kiírta, hogy ma van a 10 éves évfordulónk. Nagyon megijedtem, bepánikoltam, de tudtam, hogy a csokrom.hu virágküldő szolgálatra most is számíthatok. A virágküldés volt az utolsó esélyem, nem volt veszve semmi, hisz 4-ig dolgozott a munkahelyén. A virágrendelést, mint mindig, most is gyorsan leadtam a weblapjukon keresztül, egy nagy vörös rózsa csokrot választottam, majd fel hívtam őket telefonon is hogy 4-ig biztos kiér-e a virágcsokor, mert ha nem akkor a lakásunkra rendeltem volna. A Hölgy megnyugtatott, hogy minden rendben van, a csokrot már kötik és azonnal indulnak vele a megadott címre, így nem volt más dolgom, csak várnom kellett a párom hívását. Nem telt el egy óra és a párom már hívott telefonon. Nagyon örült a virágcsokornak és én is hogy sikerült végül a virágküldés segítségével meglepnem őt. A csokorról fotó is készült, amit a facebookon megosztott és rengetegen gratuláltak illetve azt írták, hogy a csokrot ők is elfogadnák. Köszönöm a szuper szolgáltatásukat! Üdvözlettel: Bakó Richard