A menekülési útvonal táblák igen komoly információs eszközként működnek

Nem véletlen, hogy minden egyes épületben ugyanaz a tábla jelzi azt, hogy merre kell vész esetén elhagyni az épületet. A menekülési utvonal tábla ugyanis egy bizonyos nemzetközi szabvány szerint készül, mind méret, mind pedig grafika tekintetében. Ezen felül az alapanyag is előre meghatározott, hiszen ezeknek a tábláknak és eszközöknek minden esetben világítaniuk kell. A hagyományos típus esetében ez egy sima tábla, amelyen egy úgynevezett utánvilágító fólia van. Így ha sötét van az adott területen, a tábla akkor is tökéletesen látható. A menekülési útvonal táblák nem csak magát a kijáratot jelzik, hanem azt is többek között, ha például egy ajtókilincset kell kinyitnunk ahhoz, hogy eljussunk egy adott pontra. Mint minden információs tábla, a vészkijáratot jelző eszköz is egy nemzetközileg elfogadott piktogramot ábrázol, valamint sok esetben figyelmeztet minket arra, hogy vész esetén ne használjuk a liftet, vagy hogy éppen hol található egy komolyabb füst elszívó berendezés. Ha pedig füstmentes lépcsőházra van szükségünk, a táblák segítségével ezt is könnyedén megtalálhatjuk.

Népszerű bejegyzések