Az ittas vezetés szempontjából egyáltalán nem mindegy az előélet

Sokakban felmerül a kérdés, hogy mit tegyenek abban az esetben, hogy ittas állapotban kell autóba ülniük? Mivel az ittas vezetésért járó büntetés igen komoly is lehet, így akármilyen vészhelyzet áll elő, ne üljük be a volán mögé. Ugyanis attól függetlenül, hogy pontosan mekkora a véralkohol szint a vérünkben, kerül sor a büntetés kiszabására. Ez lehet egy hagyományos pénzbüntetés, amely akár több száz-ezer forintig is terjedhet, de akár egy olyan komoly jogosítvány elvétele is, amelynek következtében több éven keresztül nem vezethetjük majd az autónkat. Arról már nem is beszélve, hogy a tavalyi évben eszközölt törvény módosításoknak köszönhetően már nem csak annak kell egy utólagos képzésen részt vennie, akinek hosszabb időre vették el a jogosítványát, hanem annak is, akinek csak pár hónapra. Mivel pedig ez a tanfolyam attól függően, hogy pontosan milyen előzményekkel rendelkezünk, akár több száz-ezer forint is lehet, így érdemes ezt a valóban kellemetlen és igen bonyolult szituációt elkerülni. Amennyiben pedig megtörtént a baj, mindenképp vegyünk igénybe minőségi jogi segítséget.


car wash